2010. május 27., csütörtök

Andikának szeretettel!

Köszönöm szépen Andika a kedvességed, a segítőkészséged, hogy szántál rám pár órát, és nem engedtél elveszni a számok és a számlák útvesztőjében.

Köszönetképpen készítettem Neked ezt a kis ajándékot!

Tudom, hogy hímezel, és egy-egy elejtett mondatodból jegyeztem meg, hogy Afrika, Egyiptom nagyon közel áll a szívedhez! :o)



A dobozkát kívül-belül fenyő, és bordó fapác keverékével pácoltam. Találtam egy egyiptomi mintás anyagot, kerestem neki pár testvérkét, és ötvöztem a hímzéssel. Csipetnyi csipke, egy kulcs, lakattal, és egy piciny csillogás, és elérte végleges formáját.



A hímzésről: Az igazság az, hogy Ízisz szemét szántam a dobozra, de túl nagy volt a minta, ezért keresgéltem tovább. Ráakadtam egy másik gyöngyszemre...Hórusz szemére!

Az egyiptomi titkos papi szervezetnek a jelképeként Hórusz szemét használták. Még a fáraó hatalmát is beárnyékolva, évezredeken át ez a szervezet határozta meg Egyiptom sorsát. A misztériumok iskolája a Hórusz szemet használta jelképeként. Ez a szem minden egyiptomi templom falán megjelenik. A jelkép eszünkbe jutatja és közli a forma alapvető lényegét. Egy nagyon egyszerű, szavakon túli gondolatot közöl. Jelentése több ezer évvel a lerajzolása után is érthető.
A szem a Napot, minden élet forrását jelképezi. Reagál a Nap fényére és színeinek rezgéseire. A szem adja át a tűz intenzitását és erejét az agynak. A szem azaz idegvégződés, amely érzékeli az isteni akaratot. Az egyiptomiak a fény intenzitását, az Isten erejének nevezték.

Természetesen a dobozkát apró kincsekkel raktam meg. Szépséges fonalakkal, csipkékkel, gombokkal, rózsás gombostűkkel...



...végül a doboz belsőről is egy fotó...



Bevallom, tőlem kicsit távol áll ez a stílus, Egyiptom titokzatos világa, de megpróbáltam azonosulni vele, belecsempészve egy picit magamból! Remélem, ez sikerült! :o)



2010. május 19., szerda

Csoda kötőtűk ágyikója...

Hirtelen ez a cím pattant ki a fejemből! Szerintem nagyon találó, mindjárt be is bizonyítom, hogy igazam van! :o)

Történt egyszer, réges-régen, 2009 karácsonyán, hogy drága Nöné barátnőm kötött nekem egy meseszép Zongora-kesztyűt. Anyukámnak (is) nagyon tetszett... Gondoltam, a névnapjára jó kis ajándék lenne! Megkértem, villám kezű barátnőmet, hogy kössön még egyet! Megegyeztünk, hogy én is készítek cserébe valamit. Nöné egy kötőtű-tartóra gondolt...A szó szoros értelmében, csak gondolt rá, közben pedig türelmesen várt és várt! Végre valahára elkészültem vele! Itt is szeretném megköszönni, a türelmedet, Nöné!
Remélem, Drága, hogy méltó helye lesz a csoda kötőtűidnek, ebben a tartókában! Igaz, hogy nem igazán hagyod őket pihizni, de ha nagyon kidőlnek, akkor pihe-puha ágyikóban hajthatják álomra fejüket. Romantikus rózsák közt, csipke párnán bóbiskolhatnak...! :o)






Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült örömet szereznem Neked, drága Nöné! :o)


2010. május 18., kedd

Fonal és gyöngyök, újra együtt...

...avagy, csipetnyi tavasz a zuhogó esőben! Kulcstartó...megint, de most kicsit más! :o) Pasztell lila, és rózsaszín, horgolás és gyöngyözés, mattság és csillogás. Az ezüst fénye, és a szatén szalag simogatása. Ezek a jellemző tulajdonságok jutottak eszembe, mikor elkészültem ezzel a kulcsival.



Szeretettel minden romantikus Nőcinek! :o)



2010. május 13., csütörtök

Csak úgy...! :o)

Készítettem Mammkának egy kis meglepetést! Imádom nézegetni a fotóit, olvasgatni a bejegyzéseit a kertjében lakó és vendégeskedő apró madárkáiról, és még hosszasan sorolhatnál!

Szeretettel Mammkának! :o)






Ezzel a kis csomaggal szeretném megköszönni, drága Mammka az élményt, hogy az olvasód lehetek! :o)


2010. május 6., csütörtök

Halvány zöld és levendula...

"Kulcs a szívedhez" kulcstartók készültek...megint! ...és még messze van a vége!!! :o) Lehet, hogy uncsi már, hogy ismét kulcsikat mutatok...egyformák, de mégsem. A színek, a fonalak más, és más hatást keltenek. Mindegyik a szívem csücske, egy picikét! :o)

Ők ketten ajándékba készültek. Az oviba vittük őket ma reggel. Ancsi egyik óvónénije és dadusa ünnepelte a napokban a névnapját. Kislánykám nagy puszi és ölelés közepette köszöntötte a nagyon-nagyon szeretett óvónéniket, és "suttogta" a fülükbe, hogy az "Anya csinálta, ám!" :o) Olyan édes volt!!!




Készülőben....! :o)



Csak pár darab gyöngyöt és ezüst "fityegőt" vettem elő a fotó kedvéért...hogy milyen lesz a végső formájuk, a csillogás, vagy a "mattság", a pasztellek vagy az élénk árnyalatok kerülnek előtérbe, az menet közben derül csak ki! Teljesen hangulat kérdése...



2010. május 5., szerda

Házi Áldás - 4.hét

Már tegnap kellett volna mutatnom, hiszen mindig kedden szoktam. Viszont most szülinapoztunk...ezért a csúszás! :o)
Nagyon jól haladtam a héten! Igaz, hogy a varrásokkal még mindig nem úgy, ahogyan szeretném, de holnaptól...suli és ovi! Végre, végre egészségesek a lányok! Így...talán varrni is több időm lesz!
A táskám már kiszabva, és félig összeállítva várja a folytatást! :o)

...de visszakanyarodva a hímzéshez! Kicsit változtattam a hímzés menetén, nekem valahogy így jobban, gördülékenyebben megy a dolog! Először a keret, aztán a szöveg...

Itt tartok most....


(Bocsi a kép minőségéért, de egész nap borult az idő, és akárhogy is próbálkoztam nem sikerült jobbat készítenem! Azért a lényeg látszik!)


Nagyon tetszik!!! :o)



2010. május 4., kedd

Ancsi 4 éves !!! :o)



Szülinapoztunk ma...Ancsikám már 4 éves! El sem hiszem, milyen gyorsan mennek az évek! Tisztán él bennem születésének minden perce, az első lépések, az első szavak...

Imádnivaló kis cica-mica! Bújós, és érzékeny, alkalmazkodó és kiegyensúlyozott, közvetlen és mindig mosolyog! :o) Hatalmas szíve van...Ő mindenkit szeret! Igaz, hogy mérhetetlen szeretetben él köztünk, és mindenképpen azon leszünk, hogy ezután is érezze a biztonságot és a szerető "fészket" itthon, csak úgy, mint a nővérkéje!

Nagyon-nagyon sok boldog születésnapot kívánunk Neked, drága kicsi Lányunk!
Szeretünk...amennyire csak lehetséges!


Anya, Apa és Mesi



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails