2009. január 24., szombat

Tavaszváró apróságok...

A tegnapi játék izgalmait kipihenve, varrnom kellett egy két apróságot, már a tavasz jegyében. Apás délelőtt volt a mai! A lányokkal csatangoltak egy kicsit, ebben a szikrázó napsütésben, így elvonulhattam hogy varrogassak egy keveset...

Készült egy pár tavaszváró tulipán, három,finom tavaszi színben. Halvány rózsaszínű, púder színű, és sárga-rózsaszín virágmintás anyagokat vállogattam össze a tulipánok szírmaihoz. A szárak vékony fa pálcából vannak, amiket betekertem olyan zöld,vékony papírba,(sajnos nem tudom a pontos nevét) amit a virágkötők használnak. A leveleket picit kitömtem a jobb tartás érdekében, és vékony dróttal rögzítettem a szárhoz. A drótot pedig szatén szalagokkal tűntettem el.



Mmama kérésére csatolom az elkészítési útmutatót:

Első lépésként betekerjük a szárnak szánt pálcát, valamilyen zöld papírral, de láttam olyan változatot is már, hogy sima faágat használtak. Nekem jobban tetszik zölden, hiszen élethűbb lesz tőle.
A tulipán virágjához kiszabunk egy kb. 8-10cm hosszú és 5 cm széles téglalapot. Hosszabb oldalánál végig varrjuk, majd levasaljuk a varrásráhagyást. Kifordítva ráhúzzuk a szárra, cérnával ráerősítjük és eligazítjuk a ráncokat. Színére fordítjuk és lazán kitömjük. A virág széléből 1cm-t behajtunk és körmünkkel "levasaljuk", majd nyolcas alakban összeöltjük.(Összecsippentjük középen két öltéssel, majd a másik oldalakkal is ugyanígy teszünk).
A levelet körbevarrjuk, kifordítjuk, pict kitömjük, hogy legyen egy kis tartása, és cérnával vagy vékony dróttal hozzáerősítjük a szárhoz. Erre kötjük a szatén szalagot, és már gyönyörködhetünk a szép tulipánunkban!

Bocsi, Mmama hogy képeket nem tudtam most feltenni, de ha szeretnéd legközelebb fotózok majd! :o)


Annyira szeretném már érezni a finoman cirogató,tavaszi napsütést, hogy nem elégedtem meg a tulipánokkal, és varrtam még epreket is! Tavaly tavasszal már készült belőlük jó pár...de gondoltam miért ne lehetne még több!!! 10 db-ot varrtam ma, a többit csak a fotó kedvéért tettem mellé! :o)
Itt is három féle anyagot használtam, pirosat, pöttyöset és piros alapon fehér virágmintásat. A leveleket pedig zöld filcből vágtam ki és úgy öltöttem a kitömött eprekhez!



...és még valami! A tavaly elkezdett tündér-sorozatot szeretném folytatni! Ehhez festettem tegnap, fekete teával molinót, hogy szép bőrszínt kapjak. Előrajzoltam a tündérkéket...azóta már körbevarrtam a mintákat is! :o)



...lábak és kezek...



A tündérkék folytatása következik....

További szép, pihenéssel és alkotással teli hétvégét kívánok Nektek!!! :o)

34 megjegyzés:

leda írta...

Hú, de szorgos voltál! És milyen szépeket alkottál! Mióta varrsz? Mert az látszik, hogy nagy rutinod van benne!

nöné írta...

Nyami-nyami, finom eperkék, és szépséges tavaszi tulipánok! Az angyalkák pedig kész állapotban sokkal jobban tetszenek, már alig várom őket!

Barbi írta...

Ez az eperhalom! Annyira guszta! A virágok nemkülönben! Várom a tündéreket! :-)

SILERIKA írta...

A tavaszt már én is várom! Most egy kis tavaszt varázsoltál ide, a virágokkal és az eprekkel.

Clinique-Bogi írta...

Micsoda szorgalmas csajszi vagy! :-)
Azok az eprek! Hammmm.

Naomi írta...

Köszi Leda!
Hát...karácsonykor múlt két éve, hogy megkaptam az első varrógépemet, akkor láttam először közelről...:o)
Azóta viszont folyamatosan varrok, van hogy többször is leülök egy nap a gép elé! ...és azt mondanom sem kell, hogy imádom!!! :o)

Naomi írta...

Drága vagy, Nöné!
Az angyalkáknak, ez az,enyhén szólva, "nem túl mutatós" része! Viszont itt is igaz, hogy: "Miből lesz a cserebogár?" :o)

Naomi írta...

Köszi Barbi, hogy benéztél! Örülök, hogy tetszenek az epreim és a tulik is...a tündérkékkel pedig igyekszem, bár a forgatás, tömés után jön a finom kidolgozós rész, ami több idő igényel! :o)
Viszont az a mutatósabb fázis. Sokkal jobban szeretem, a lehetőségek sokasága miatt is. Egyformák, de mégis mások lesznek! Mindig... :o)

Naomi írta...

Örülök, Silerika, hogy sikerült egy kis tavaszi hangulatot csempésznem a január végi napokba! :o)

Naomi írta...

Húúú! Köszi Bogi!
Nekem a pöttyösek a kedvenceim...:o)

mmama írta...

Nagyon jók a tulipánok, az epreket én is gyártom.
A tulipánok hogyanját megosztanád ?

Abile írta...

Amindenit!! Néhány óra alatt ennyi mindent?? Ez igen! Nagyon ügyes vagy!

Naomi írta...

Mmama! Már csatoltam is a tulik készítését...:o)

Naomi írta...

Köszi Abile!
Nem volt ám ez annyira sok...egyszerű, gyorsan készíthető mindkettő! :o)

baboo írta...

Nagyon tavasz lett most hirtelen nálam is! szépek nagyon!! :) és újabb tündérkék? nahát, már én is várom őket!

Edige írta...

Imádom ezeket ez eprecskéket! Tündériek lettek.

mmama írta...

Köszönöm Naomi valami ilyen elképzelésem volt nekem is.
Ha csinálok feltehetem ?

unikat írta...

Hű, de szépek!
Az eprek harapnivalóak! Nagyon jók!!!

Ibcsy írta...

Szépek a tulipánok, édesek az eprek:-)
Hű, mennyi tündérke lesz. Alig várom, hogy lássam őket!

Naomi írta...

Örülök, hogy sikerült tavaszi hangulatot becsempészni Hozzád, Baboo! :o)

Naomi írta...

Imádom az epret, én is Edige! Az igazit is! :o)

Naomi írta...

Nagyon szívesen, Mmama! ...és ne viccelj!!! Természetesen felteheted! Várom a szépséges tulipánjaidat!!! Én ebből sosem csináltam problémát...

Naomi írta...

Köszi Unikat! :o)

Naomi írta...

Köszike,Ibcsy neked is! Hamarosan hozom a tündéreket! :o)

Márti írta...

Ez a sok-sok eper, egy csokor tulipán igazi tavaszi hangulat! :) A tündéreket nagyon várom!!!

Naomi írta...

Köszönöm Márti!
Remélem, majd a tündérkék is elnyerik a tetszésedet! :o)

mmama írta...

Nézz át hozzám kérlek !

Naomi írta...

Már megyek is!!! :o)

Melus írta...

csudijó dolgokat alkottál, az eprek harapnivalók nagyon:D
a tulik meg egyszerűen gyönyörűek pláne a mintás:)
ügyes kezed van nagyon:)

Naomi írta...

Köszönöm Melus! :o)

eli írta...

Nos Naomi mit is mondjak...az eprek olyan elethuek hogy a kisfiam amikor meglatta rogton felkialtot hogy mnaaaam:-)))es a tulipanok a kedvenc viragaim...es ezek olyan jol mutatnanak nalam egy vazaban:-)))en is szivesen keszitenek magamnak ilyeneket, csak sajnos a varogepem total k.o....igy a legnagyob banatomra hosszu idore a varrast hanyagolnom kell...de addig is hozzad fogok jarni feltoltodni:-)))

Naomi írta...

Nagyon köszönöm,Eli a kedves szavaidat! Örülök, hogy tetszettek a kicsi fiadnak az eprek, a lánykáim is folyton "falatoznak" belőle...
A tulikák tényleg egyszerűen elkészíthetők...sajnállak a varrógéped miatt, de ha van egy kis időd kézzel is megvarrható egy-pár szál! :o) Hiszen csak a téglalpot, és levelet varrtam géppel a többi öltés kézi, úgyhogy... ha van kedved szívesen megcsodálnám a tulikáid...!!! :o)

Várlak továbbra is szeretettel, jól esik a szívemnek, ha visszatérő vendégeket üdvözölhetek nálam, de természetesen az új látogatóknak is nagyon örülök!!! :o)

eli írta...

atod...egy picit szegyellem...de ez eszembe sem jutot...tenyleg lehetne kezzel is elkesziteni....kerem kerem...tudsz nekem ebben segiteni? Hogy hogyan csinaltad oket? Elore is koszonoooooom....:-)

Naomi írta...

Kedves Eli!
A bejegyzésben beszúrtam a készítését, de ha küldesz nekem egy mail-címet, az oldalsávban lévő címemre, nagyon szívesen segítek Neked!!! :o)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails