2009. január 10., szombat

Tündérkék, két igazi Tündérnek!!!

Ezeket a tündéri tündérkéket, két igazi Tündérnek készítettem ajándékba, akik történetesen az Anyukám és a Nagyikám!!!

Sok mindent saját készítésű ajándékot kaptak már tőlem, és elég nagy fejtörést okozott, hogy mivel is lepjem meg őket a névnapjukon.
Aztán...egyszer csak jött a "szikra" hogy babát még nem ajándékoztam...Ha már baba, akkor legyen tündér!
Így jutottam el a Tildas tündérkékig. Ezt a fajtát még nem varrtam meg egyszer sem, így volt új kihívás is! :o)

A test anyagához, selyemmolinót teával megfestettem, de nem hagytam bent sokáig, csak épp egy picit. Egész jó bőrszínt értem el vele. A ruhácskájukhoz hasonló árnyalatokat választottam, a vezérvonal a mályva anyagom volt. Mindkét nadrág ebből az anyagból van, a szoknyák pedig harmóniában vele, virágmintásak.
Apró díszítésként kaptak még a rucijukra selyemzsinórból sodrott virágokat, és fehér csipkés virágfűzért. A nyakékükre is ezt öltöttem.
A szárnyukat nem tűztem le a végénél hosszanti irányban, ahogyan az eredeti mintában szerepel, hanem jól kitömtem, így ülés közben nagyon jól megtámasztja a testüket.
Frizurájuk is hasonló lett, csupán a hosszúságukban és a színükben különbözik picit!

Mielőtt csomagolni kezdtem volna őket,készítettem egy pár képet!

Akkor jöjjenek a Ők, a Tündér-nővérkék...



...a két közeli kép...





...tetszett a tündérkéknek a fotózás, örömmel pózoltak nekem...



Szerintem aranyosak lettek...

Annyira megtetszett ez a minta, hogy arra gondoltam a "kerti angyalt" is megvarrom majd, de saját részre. Igaz, nem a kertben ácsorogna és várná a betérő vendéget, hanem az előszobában egy kis beugrót töltene ki nem csekély termetével! Hatalmas, 80 cm magas! ...és természetesen narancs árnyalatú ruhában!!! ....de erről majd később...! :o)

Addig is szép estét, és kellemes hétvégét Nektek!!!

22 megjegyzés:

mmama írta...

Tökéletesek lettek az angyalok.
Szépek közelről is.
A 80 - cm- st jól gondold meg,
nekem itt álldogál az egy méteres
baba a nappaliban...........

Kaoka írta...

Kedves Noémi!
Régóta nézelödök nálad, nagyon tetszenek a munkáid.
Ezek az angyalkák, tényleg angyalok.:)
A ruhaanyag mindkettőn fantasztikusan szép. Biztos nagy lesz az öröm, ha megkapják az ünnepeltek. Sok boldogságot kívánok, mindkettőjüknek. :)

martimez írta...

Nagyon csinik lettek .Érdemes rájuk a legszebb anyagokból varrni,mert az embert nem a ruha teszi,de a Tildas babákat igen:)
Olyan kékes nekem is van Margitkától(Foltvilág)

nöné írta...

Nagyon szépek az angyalkák, leendő gazdáik bizonyára szeretettel fogják őket nézegetni, simogatni, miözben nagyon ügyes készítőjükre gondolnak. Gratula az ünnepelteknek!

Naomi írta...

Köszönöm, Mmama!

Jaj, de jó hogy Te már készítettél nagy angyalkát is! Megkérdezhetem, hogy mire állítottad?
Én először talpra gondoltam, de az tuti nem állna stablil lábakon, pláne ha naponta rengetegszer szélviharként rohannak el mellette a lányok! :o)
Aztán olvastam valamilyen csini vödörféléről, vagy cserépről fahánccsal megtöltve. Lehet, hogy ez mellett döntök...még nem tudom!
Segíts légyszi! Köszi! :o)

Naomi írta...

Örülök neki, Kaoka, hogy visszatérő vendég vagy nálam. Köszönöm a kedves szavaidat és a jó kívánságokat! :o)

Naomi írta...

Köszike Martimez!

Igen,igen! A Tildas angyalok egyszerűségét, szerintem is a rucijukkal lehet feldobni...Nagyon szeretem varrni Őket, az anyagok pedig a "gyengéim"! Imádom a tapintásukat, illatukat, van hogy csak nézegetem őket... :o)

Naomi írta...

Köszi Nöné!

Holnap kiderül, hogy mit szólnak az Ünnepeltek! Az valamennyire sejtem... :o)

KicsiKató írta...

Nagyon tetszenek a hajuk meg a nyakláncuk is!!!

Edige írta...

Tündériek!

mmama írta...

Nézz be hozzám valamiért !!!!!!!!

Tündérke írta...

Nagyon szépek lettek :-)

Abile írta...

Nagyon szépek! Gratulálok! Egy kis meglepetés vár Téged a blogomban, várlak szeretettel.

KicsiKató írta...

Baráti ölelgetés vár a blogomban:))

Naomi írta...

Köszi Kató!....a baráti ölelgetést is!!! :o)

Naomi írta...

Drága Edige, neked is köszönöm! :o)

Naomi írta...

Édes vagy Mmama, köszönöm, hogy a barátod lehetek! :o))

Naomi írta...

Ez nagyon aranyos Tőled, Abile...köszönöm! :o)

baboo írta...

igazán nagyon tündériek! :)
megint sikerült a szineket szépen összeválogatnod, és az már fél siker, a másik fele pedig, hogy minden öltés rajtuk szeretettel készült! hát hogy ne lenne így szép? :)
ha ráérsz, nézz be hozzám picit!

Naomi írta...

Igen, szeretettel lettek öltögetve!

...és nagyon örültek ma az Ünnepeltek!

Boldog vagyok, hogy a blog-barátod lehetek!

Puszi, Baboo!

enigma írta...

de helyesek lettek...nagyon jó kis minta ez...lesem, hogy csináltad a haját, nekem az elég nagy gondot okozott...és biztosan nagyon jó helyre kerülnek:)

Naomi írta...

Aranyos vagy! Azért te sem panaszkodtak, hiszen a tündérkéd nagyon édes lett!
A haját én mindig szálanként öltöm a fejre, és szép egymásutánban nagyszerűen illeszkedik. Kb. a fül résznél még oldalt is hozzáöltöm a fejhez, hogy a "széltől" ne lobogjon.. :o)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails