2010. április 8., csütörtök

Megint betegség...

Tegnap este Ancsin felfedeztem pár pöttyöt, persze rögtön gyanakodni kezdtem, hogy mi lehet ez?! Egyből bárányhimlőre gondoltam, bár élőben még nem láttam milyen is egy bari-pötty! Illetve valamelyest emlékszem, hiszen én 16évesen pötyösödtem...de az már feledésbe merült.
Aztán reggelre több és több lett, úgyhogy irány a Doktor bácsi...aki, természetesen rögtön mondta, hogy ezek a pöttyök bizony bégetnek! :o)

Most itthon hintőporozgatunk, és várjuk, hogy elszáradjanak a hólyagocskák...Ancsi egész jól viseli, nem panaszkodik, nem is nagyon vakarózik, igazából szinte tudomást sem vesz róluk! Ennek nagyon örülök, mert így azért nem a betegségről szólnak a napok, hanem a játékról! :o)
Jövő héten még egész héten kimenőt kaptunk az oviból, sőt még az is elképzelhető, hogy időközben Mesi is csatlakozik hozzánk, hiszen eddig Őt is elkerülték a barikák!

Nézzétek, milyen pihent ötletek születnek meg emberek fejében! A neten találtam egy "édes" bárányhimlő hólyagocskát plüssből varrva! Igaz, ez egy angol-szász bari himlő, illetve csirke-himlő!



Ancsi jót kacagott, mikor megmutattam neki!!! :o)



8 megjegyzés:

Hencsilli írta...

Szegény Ancsika :( Még szerencse, hogy jól viseli ezt a himlős dolgot :) Gyógyulgassatok, sok puszi nektek!

Naomi írta...

Köszönöm, Hencsilli! Aranyos vagy nagyon! Írtam, Neked email-t, és pici türelmedet kérem még...!

Köszi!

Abile írta...

Mielőbbi gyógyulást kívánok nektek! Még szerencse, hogy most... gyermekként! A férjem annak idején Dávidomtól kapta el és igazán nagyon-nagyon rosszul viselte! :o)

Névtelen írta...

Kedves Naomi! Remélem hamar átestek ezen a pöttyös betegségen, mielőbbi gyógyulást kívánok !
Köszönöm a kedves jókívánságodat és azt, hogy Te is jelentkeztél a játékomra.

Naomi írta...

Köszi Abile!
Igen, azt hallottam én is, hogy jobb gyerekként túlesni a betegségen, sokkal könnyebben viselik. Bár...nem tudom! Hallottam már olyan kissrácról is, aki napokig lázasan, tiszta vörös testtel szenvedett... Úgyhogy,azt hiszem, nekünk szerencsénk van, hogy nem olyan vészes lefolyású...!

Puszillak!

Naomi írta...

Drága Manka!

Köszönöm szépen a jó kívánságokat, és én örülök neki, hogy részt vehetek a játékodon!

bruercsi írta...

Ó-ó! Jobbulást! De amúgy jobb mihamarabb átesni rajta, ha már muszáj! (Bár van már ellene oltás is)
Nekünk Dorka ekkor nem bírt elviselni semmi szorosat, gumisat, ezért Dorka-anyu lélek-rohanva rongyolt el egybe-pizsit venni.

Naomi írta...

Köszi, drága Ercsi!

Igen, az egybe pizsi nekünk is kedvenc, most pedig különösen kényelmes!
Az oltást én is beadattam volna, de a Doki bácsink szerint, csak egy törzsre ad védetséget, és ha másik törzs bukkan fel, ugyan úgy elkapható, talán gyengébb lefolyással...Hát ez van!

Most este már elég nyügi volt, és jött még a pocira, a nyakacskára jó pár! Talán holnap már jobb lesz!

Puszi!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails